A megyei másodosztály Nyírerdő csoport hetedik fordulójának mérkőzéseit játsszák a hét végén.

A ramocsaházi csapat tagjai nem futnak el a kihívás elől
Fotó: Aszalós Vivien

Megyei II osztály: Nyírerdő csoport, 7. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)

Szombat

Dombrád (1.)–Fényeslitke (11.)

Tóth János, a Dombrád elnöke: – Egyelőre úgy gondolom, egy dolgot elértünk: már nem fogunk kiesni! De most kezdődik a neheze! A játékosok eddig kitűnő hozzáállással és mentalitással léptek pályára. A továbbiakban ugyanerre a mentalitásra és akaratra lesz szükségünk. Hazai pályán az első helyhez méltóan kell teljesítenünk és utána meglátjuk ez mire lesz elég.

Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – A bajnokaspiráns otthonában nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei.

Vasárnap

Nyírmada (13.)–Demecser (6.)

Cseh Jenő, a Nyírmada edzője: – Újabb nehéz mérkőzésre számíthatunk, de a vasárnapi nagy zakó után remélem össze tudjuk kapni magunkat, mert tovább már nem csúszhatunk a lejtőn. Meg kell állni, nincs mese és ez csak győzelem esetén sikerül.

Berecz Csaba, a Demecser edzője: – Zsinórban a harmadik idegenbeli mérkőzésünk következik. Több meghatározó emberünk hiányában magam is kíváncsian várom, mire leszünk képesek. Ráadásul tisztában vagyunk azzal, hogy a Mada otthon nyilván bizonyítani akar, ezzel együtt pontot, jobb esetben pontokat szeretnénk szerezni.

Ramocsaháza (9.)–Nyírkarász (8.)

Bacskai Attila, a Ramocsaháza edzője: – Remélhetőleg levontuk a megfelelő következtetést a múlt heti vereségből! Véleményem szerint a koncentráció hiánya okozta a vereséget, ami annak tudható be, hogy a kelletténél többet foglalkoztunk az ellenféllel, valamint a játékvezetővel. Az öt kapott gól mindegyike pontrúgás után született, amiből egyet mi végeztünk el. Ez számomra érthetetlen, mivel eddig ez nem volt ránk jellemző. Ha a fent említett hibainkat kijavítjuk és mindenki csak és kizárólag a saját dolgaival foglalkozik, újra megfelelő eredményt érhetünk el a nagyon jó karászi csapat ellen. Értékes pontokat szerezhetünk egy erős ellenfellel szemben!

Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Két rangadó elvesztese után remélem visszaterünk a helyes útra, és ez hétköznap is meg fog mutatkozni az edzéslátogatottság létszámában! Bízom abban, hogy győzelemmel térűnk haza.

Kék (14.)–Vaja (5.)

Fabók István, a Kék edzője: – A hétvégén végre egy nagy tehertől szabadultunk meg, ami a tudat alatt eddig nagyon nyomasztotta a srácokat. Most már megnyugodhat mindenki, ugyanis kiderült, hogy mikor kezdődik az X Faktor legújabb szériája. Ezért szeretném, ha vasárnap a csapat bátor lenne, mint az oroszlán és jámbor mint a duká!

Molnár István, a Vaja edzője: – Ha csapatként fogunk működni, az egyénieskedést pedig száműzzük a játékunkból, akkor megszerezhetjük a három pontot.

Szabolcsveresmart (15.)–Záhony-Tiszaszentmárton (4.)

Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – Hiába itthon játszunk, számunkra ez borzasztóan nehéz meccs lesz. Azért reménykedem a pontszerzésben, bár ezért nagyon meg kell feszülni.

Sárkány Gábor, a Záhony-Tiszaszentmárton edzője: – A játékosok hozzáállása jó, ezért bízom benne, hogy nem ér meglepetés a hétvégén. Tiszteljük ellenfelünket és egy percig sem vesszük félvállról a mérkőzést. A legutóbbi győzelem remélhetőleg önbizalmat ad játékosaimnak, akik ezúttal is kohozzák magukból a maximumot!

Ladányi TC (10.)–Őr (3.)

Sajtos András, a Ladányi TC edzője: – Az Őr nagyon jól szerepel a bajnokságban, ettől függetlenül szeretnénk színvonalas meccset játszani, és persze megszerezni a három pontot.

Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – A múlt heti meccshez képest nagyon össze kell szedni magunkat, hogy ezúttal is eredményesek legyünk. Mert bár nyertünk, a mutatott játék nagyon messze volt az igazitól.

Ajak (12.)–Pátroha (7.)

Barati István, az Ajak edzője: – Nagyon nehéz mérkőzés következik a jó játékosokból álló pátrohai csapat ellen. Nem mi vagyunk az esélyesek, de hazai pályán nem lehet más célunk, csak a győzelem.

Lelt József, a Pátroha edzője: – Az Ajak az utóbbi időben sok borsot tört az orrom alá, de most elég „Sós-talannak” tűnnek, itt az ideje hogy kiegyenlítsük a számlát!

Gergelyiugornya (2.)–Berencs FC (16.)

Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Remélem, az elmúlt heti vereség felrázza a csapatot, mindenki észhez tér! A következő meccsen mindenképpen javítani kell, itthon tartani a három pontot.

Tóth Ottó, a Berencs FC edzője: – Élcsapathoz látogatunk a hétvégén, ahol nekünk van kevesebb vesztenivalónk. Célunk nem más, mint a tisztes helytállás!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .