Fut a szekér. Nem csak úgy poroszkál, egyenesen meglódult a nagyecsedi fogat. A megyei első osztályú futballcsapat csupán egyszer lépett tévútra, midőn az ibrányi túrán elnézte a kanyart. A szatmáriak akkor alaposan megcsúsztak, ami bocsánatos bűn – pláne, hogy azonnal javítottak, legutóbb Fehérgyarmaton egy ötöst hintettek.
Ádámszki Róbert biztosan tartja kézben a gyeplőt, az Ecsed pedig a tabella harmadik helyére ugratott. A hat mérkőzésből felmutatott négy győzelem előkelő pozícióba segítette őket, a játszma azonban még közel sincs lefutva. Elvégre az őszi idénynek még a fele sem csengett le.
– Amit a kívülállók nem tudnak, eddig az volt a tendencia, hogy hétről hétre tíz-tizenegy bevethető emberünk volt, ebből kellett főzni, valami okosat kitalálni – regélt Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője arról, hogy nem minden arany, ami fénylik. – Talán most már kiegyenesedünk, szépen lassan visszatérnek a hiányzók. Félig-meddig meglepődtünk az eddig történteken, mert ugyebár minden meccset meg szeretnénk nyerni, na de, legfeljebb titkon reménykedtünk ilyen eredményes kezdésben. Az viszont tuti, a neheze még majd most jön.
Nem mellékesen, Ádámszki Róbert élből cáfolt egy, az ecsedi egylettel kapcsolatban rendre emlegett témát. Nevezetesen, tévedés, hogy a keret csupán minden hájjal megkent, harcedzett futballistáktól hemzseg, akik ismerik a dörgést. Bár tagadhatatlan, akadnak ilyen labdarúgók is. De hol itt a probléma?
– Na álljunk meg egy szóra! Mindenki azzal jön, hogy idős a csapatunk. Ebből annyi igaz, hogy a kort tekintve tulajdonképpen Homann Ricsi és jómagam lógunk ki a sorból, a többiek hozzánk képest csikók. Nekem ne mondja senki, hogy egy harmincéves futballista öreg, egyébként is a pályán nyújtott pályán teljesítmény számít. Sőt, tőlük is fiatalabb srácok is tagjai a csapatnak, ráadásul rendszeresen játszanak. A lényeg, hogy ha idáig eljutottunk, szeretnénk minél tovább az élmezőnyben ragadni – ki akar innen leesni?
