A megyei másodosztály Nyírerdő csoport hatodik fordulójának mérkőzéseit játsszák a hét végén.

Fotó: Bakó Zoltán
Megyei II osztály: Nyírerdő csoport, 6. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)
Szombat
Nyírkarász (3.)–Dombrád (2.)
Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Mivel gondjaink tovább szaporodtak és az osztály egyik legjobb csapata látogat hozzánk, remélem minden hadra fogható játékos átérzi a mérkőzés jelentőségét, egyúttal megpróbáljuk itthon tartani a három pontot.
Tóth János, a Dombrád elnöke: – Ismét egy rangadó elé nézünk, amelyet csak megfelelő hozzáállással és alázattal vívhatunk meg! Úgy érzem, a csapat eddig túlteljesítette a várakozásokat, ami bevallom engem is meglep. Várjuk a mérkőzést, amire felkészülünk és reméljük tisztességesen helyt fogunk állni, mégpedig a csoport legjobb és legrutinosabb együttese ellen.
Berencs FC (16.)–Ladányi TC (11.)
Tóth Ottó, a Berencs FC edzője: – Remélem, hogy hazai közönség előtt – Fortuna segítségével – pontot tudunk szerezni, bár a jó erőkből álló Mezöladány ellen ez nem lesz egyszerű feladat.
Sajtos András, a Ladányi TC edzője: – Az újonc Berencs számára nem jól indult a bajnokság, gondolom, otthon minden pontért harcolni fog. Ettől függetlenül győzni megyünk. Ha a helyzetkihasználásunk javul, akkor sikerélménnyel távozunk.
Vasárnap
Záhony-Tiszaszentmárton (6.)–Gergelyiugornya (1.)
Sárkány Gábor, a Záhony-Tiszaszentmárton edzője: – A bajnokság egyik meghatározó csapata érkezik hozzánk, ami komoly erőpróba lesz ez számunkra. Tiszteljük ellenfelünket és várjuk a megmérettetést. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy kiszolgáljuk lelkes közönségünket és hogy, a legtöbbet kihozzuk a mérkőzésből!
Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Nehéz mérkőzésre készülünk, megpróbálunk minden megtenni a győzelem érdekében. A többi meg majd a pályán kiderül.
Kék (14.)–Szabolcsveresmart (15.)
Fabók István, a Kék edzője: – Ma a húszon sokadik században már minden okos. illetve intelligens, jó lenne, ha mindez a pályákra és a játékosokhoz is elérne. A hétvégén néhány játékosom a klinikai halál állapotába került, köszönhetőn a megfelelő mentális és a rendkívüli állóképességének… Vasárnapra szeretnék a hibáinkból minél többet kiküszöbölni, de a tendenciát látva ez körülbelül 2020-ra realizálódik. Na de, egyszer…
Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: –Remélhetőleg, létszámban kiegyenesedünk a hét végére, mert legutóbb tartalékosan léptünk pályára. Ki-ki meccs lesz, győzzön a jobb!
Fényeslitke (10.)–Vaja (7.)
Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – A Vaját nagyon jó csapatnak tartom, de ha ismét visszaáll a rend és a fegyelem, amiben legutóbb hiányt szenvedtünk, akkor a minimum a pontszerzésre lehet esélyünk.
Molnár István, a Vaja edzője: – Ha ugyanúgy fogunk egymásért küzdeni, ahogy legutóbb tettük, ebben az esetben ponttal, akár pontokkal térhetünk haza.
Ramocsaháza (5.)–Demecser (8.)
Bacskai Attila, a Ramocsaháza edzője: – Kiváló játékerőt képviselő Demecserrel találkozunk. Nehéz bármit is mondanom, mert egykor én is azért futballoztam, hogy a hétvégi ellenfelünk elérje a kitűzött célokat, amihez most is sok sikert kívánok neki. Ezúttal viszont Ramocsaházáért küzdök! Egy dolgot ígérhetek: a csapattal minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy emelt fővel hagyjuk el a pályát.
Berecz Csaba, a Demecser edzője: – Újra idegenbeli mérkőzés következik, mert felcseréltük a pályaválasztási jogot. Nem lesz könnyű meccs, remélem a múlt heti gyenge játékból okulunk, annál is inkább, mivel most már egyértelmű, hogy nem a véletlen műve a hazaiak jó szereplése. Alkalmazkodnunk kell a körülményekhez is, ettől függetlenül pontért, pontokért utazunk. Bízom benne, hogy a fiúk „felveszik” a doppinginjekciót és megfelelő lesz a hozzáállás.
Pátroha (9.) –Nyírmada (12.)
Lelt József, a Pátroha edzője: – Csapatom az utóbbi két meccsen a helyzetkihasználást tekintve nem állt a helyzet magaslatán. Képesek voltunk a gólvonalról is tarkón rúgni saját magunkat, Ha ez a tendencia megfordul, valaki nagyon beleszalad a késbe…
Cseh Jenő, a Nyírmada edzője: – Három hazai mérkőzésen nulla, két idegenbelin pedig négy pontot gyűjtöttötünk. Most elvileg pontszerzés következne, ami a városnap után Pátrohán nagyon nagy bravúr lenne, ugyanakkor mindent meg fogunk próbálni és nem feltartott kézzel megyünk oda.
Őr (4.)–Ajak (13.)
Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Még nézni is jó a tabellát! Igaz, hogy még a szezon elején tartunk, de akkor is lefotóztam az állást, ilyen előkelő helyen még soha nem álltunk a megye kettőben! Most kell észnél lenni, ha a csapat hozzáállása ismét megfelelő lesz, újabb három ponttal gazdagodhatunk.
Barati István, az Ajak edzője: – Hétvégén nyertünk, de a játékunk csak a második félidőben volt elfogadható. A helyzeteinket sokkal jobb százalékban kell kihasználnunk, mert most egy jobb csapat ellen idegenben fogunk játszani. Nem lesz egyszerű feladat.