Az arany középút ismeretlen fogalom Tiszakanyáron. Ami még nem lenne baj, mivel a megyei első osztályú futballcsapat eddigi öt fellépése közül egyet sem adott döntetlenre.

Fotó: beregihirek.hu
Az arany középút ismeretlen fogalom Tiszakanyáron. Ami még nem lenne baj, mivel a megyei első osztályú futballcsapat eddigi öt fellépése közül egyet sem adott döntetlenre. Az újonc egylet számára ennél jóval problémásabb, hogy bár két győzelemmel (a visszhangos mándoki bravúrt követte a Csenger elleni otthoni siker) nyitotta az őszi hadjáratot, utóbbi három összecsapását kivétel nélkül elbukta. A Nyírgyulaj, Vásárosnamény, majd szombaton a Mátészalkával szemben vérzett el a Kanyár. Ezt Csáki Róbert játékos-edző sem hagyta szó nélkül, aki több nyilatkozatában megcsipkedte „fiait”…
– Összetett dolog ez a történet – taglalta Csáki Róbert. – Két éve, amikor elkezdtem a munkát Kanyáron, úgymond hosszú folyamatban gondolkodtunk. A korábbi hagyományokkal szakítva környékbeli fiatalok bevetését kérte a vezetőség, mivel az anyagi korlátokat nem kívánták átlépni, céltudatosan építjük a csapatot. Időközben akadtak, akik lemorzsolódtak, majd a nyáron volt egy nagyobb vérátömlesztés a keretben. Mindemellett a megye kettőre készültünk, augusztus elején vált biztossá, hogy felkérésre vállaljuk a feljebb lépést.
Tény és való, a kanyáriak számára a beugrás alaposan feladta a leckét.
– Gyakorlatilag egy hetünk maradt ráhangolódni erre a szituációra, hisz egy egészen új helyzet állt elő – fejtegette Csáki Róbert. – A nyáron a felkészülési meccsekre is úgy választottuk az ellenfeleket, hogy velük szemben dominálni tudjunk játékban, de ez az osztályváltás miattt teljesen mást kell játszanunk, ami részben működik, részben pedig nem. Illetve tenisz nyelven fogalmazva sok ki nem kényszerített hibát követünk el.
– Egészen más stratégiára kellett átállnunk, ráadásul idő híján mindezt élesben voltunk kénytelenek megvalósítani. Nem magyarázkodásként említem az előzményeket, de egyszerűen túl gyorsan történt minden. A két jól sikerült meccs után az egyéni hibák jöttek elő, emiatt legutóbb például tíz perc alatt lerendeztük magunkat Szalkán. Azért hozzátenném, az öt mérkőzésből háromszor tőlünk jobb csapattal találkoztunk, kettő velünk azonos fajsúlyúnak nevezhető. Most látszik, hogy a Mándokon aratott győzelmet különösen meg kell becsülni, viszont a szalkai vereség nagyon fájt. Negatív spirálba kerültünk, fejben kell rendet tenni, mert hiszem, a csapat képessége alapján meg tudja valósítani a célját.