Sorsoltak a futsal Magyar Kupában, amelynek első fordulójában a megyei színeket képviselő NB-s csapatok közül egyedül a Csenger lép színre. A második vonalban szereplő szatmári legénység a Nagykanizsát fogadja október 3-án, amely az NB II. Nyugati csoportjában érdekelt. Szó se róla, a zalaiak alighanem el tudtak volna képzelni közelebbi túrát is, így viszont átbumlizhatják az egész országot.

Fotó: facebook/csengerfutsal
Mindemellett a második kör párosítása is elkészült, a Csengernek például – továbbjutás esetén – az ugyancsak az enbé kettő Keleti csoportban domborítani próbáló Újpest otthonában lesz jelenése. A küzdelemsorozatba ugyancsak ekkor bekapcsolódó Nyírbátor (NB II.) az „osztálytárs” Kecskemét ellen játszik hazai környezetben, mégpedig november 7-én. Ugyanakkor az NB I-es Nyírgyulaj – a Győri ETO romjain, illetve az első osztályból kipottyant Bőny átkeresztelésével újonnan megalakult – ETO SZC Futsal Club (NB II.) vendégeként kezdi remélhetőleg hosszú menetelését.
Idevágó információ, hogy a Gyulajra már pénteken bevetés vár, a bajnokság második fordulójában a Rubeola Csömörhöz látogatnak.