A Tiszántúli Takarék megyei első osztályú bajnokság ötödik fordulójának összecsapásait rendezik a hét végén.


Az imponáló menetelést bemutató baktai csapat legutóbb háromszor vette be a mátészalkai kaput
Fotó: szabolcsfociinfo.hu

Esélyleső: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 5. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)

Szombat

Mátészalkai MTK (13.)–Tiszakanyár (9.)

Marius Botan, a Mátészalkai MTK edzője: – Nincs mese, ezt a meccset meg kell nyerni! Bízom benne, hogy a fiúk mindent elkövetnek, hogy megszerezzük a három pontot.

Csáki Róbert, a Tiszakanyár játékos-edzője: – Okos ember a más, a hülye meg a saját hibájából tanul. Én nagyon bízom benne, hogy a csapatom szombaton a hülyegyerek szerepébe bújik és tanul az elmúlt hetekben elkövetett hibákból, melyből nem volt kevés.

Vásárosnamény (10.)–Kisvárda Master Good II (7.)

Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Megszereztük az első győzelmet Tiszakanyáron, ami bízom benne, hogy görcsoldó hatással lesz a társaságra. Nagyszerűen felkészített, fiatalos lendület jellemezte Kisvárdával fogunk találkozni, amelyet élvonalbeli futballisták is fognak erősíteni. Remek mérkőzést remélek és szeretnénk felnőni a feladathoz.

Erős Gábor, a Kisvárda II edzője: – Nem csap be minket a Vásárosnamény jelenlegi helyezése, annál sokkal jobb csapatnál tartom, mint ahol most áll. Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, viszont szeretnék Dudás Zoli barátom orra alá egy kis borsot törni.

Nyírgyulaj (6.)–Nagyhalász (8.)

Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Jó képességű, jó játékosokból álló, masszív csapatot fogadunk, minden tudásunkra szükség lesz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát.

Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Úgy gondolom, a találkozó abszolút háromesélyes. Apró dolgok fogják eldönteni a három pont sorsát, remélem a mérkőzés végén mi leszünk a boldogabbak.

Vasárnap

Gyulaháza (12.)–Baktalórántháza (2.)

Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Tiszteletre méltó a Baktalórántháza őszi szereplése, ugyanakkor a mi gondjaink továbbra sem enyhültek, de ezzel nem akarok takarózni. Az biztos, hogy a bevethető tizenhárom játékosom fel fogja szántani a pályát és ha kell, csúszva-mászva, kőkemény, harcias futballal megpróbálja itthon tartani a három pontot.

Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Egy újabb idegenbeli nehéz mérkőzés vár ránk, amelyen szeretnénk eredményesen szerepelni. Ezzel is hozzájárulva várossá válás huszonötödik évfordulójának ünnepi eseményeihez.

Csenger (15.)–Tarpa (4.)

Csík Tibor, a Csenger edzője: – A kulcspillanatokban teljes koncentráció és odafigyelés szükséges!  Na és egy győztes meccs!

Márton István, a Tarpa edzője: – Csengerben egyébként sem lenne egyszerű, az pedig tovább nehezíti a dolgunkat, hogy sérülések hátráltatnak minket, ráadásul van, aki munkahelyi elfoglaltság miatt hagyja ki a találkozót. Ezzel együtt bízom a benne, hogy a helyükre lépők élnek a lehetőséggel és sikeresen zárjuk a mérkőzést.

Mándok (14.)–Tiszavasvári (16.)

Kiss Gábor, a Mándok edzője: – A legvadabb rèmálmomban sem gondoltam volna, hogy ha szeptemberben megkérdezik tőlem, mikor nyertem utoljára bajnoki mérkőzést, akkor azt kell feleljen, hogy még június elején a Tiszavasvári trénereként. Ha lehetne azt kívánnám, hogy ezen a meccsen mindkét csapat három pontot szerezzen, azonban tudjuk, hogy a fociban nincs „ha”…

Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Attól tartok, a mándokiak ezúttal még a láncot is átharapnák, ugyanakkor ellenfelünk eddigi eredményei nem tévesztenek meg. Ráadásuk tudjuk, mindenki minket akar megverni. de arra törekszünk, hogy ez a vélemény akár már a hét végén megváltozzon.

Balkány (11.)–Fehérgyarmat (5.)

Obsitos Norbert, a Balkány elnöke: – Három döntetlen után most már nincs más választásunk, minthogy a győzelembe meneküljünk. Tudjuk, nehéz meccs lesz, annál is inkább, mivel a Fehérgyarmat jól kezdte a bajnokságot. Sok gonddal, sérülésekkel küszködünk, ennek ellenére nagyon bízom a fiúkban, hogy ezúttal már értékesíteni fogjuk a helyzeteket, és hazai közönség előtt végre sikerül begyűjteni a három pontot.

Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – Edzői pályafutásom két legnagyobb különbségű vereségét éppen a Mirgai Laci irányította csapatoktól szenvedtem el. Tavaly, ugyanebben az időszakban kaptunk egy leckét, és jó diák módjára ezt vasárnap szeretnénk „felmondani”. Amennyiben a csapatomban fele annyi revans vágy dolgozik, akkor egy kisebb gaztettet fogunk végrehajtani.

Ibrány (1.)–Nagyecsed (3.)

Madalina György, az Ibrány edzője: – A Nagyecsed évek óta meghatározó csapat ebben az osztályban, ezt már számtalanszor bizonyította. Nem csak azért ígérkezik pikáns mérkőzés, mert két jó csapat találkozik, minderre ráerősít, hogy a közelmúltban játszott kupameccsen is színvonalas csatát vívtunk. Akkor mi kerültünk ki győztesként, most gondolom, fűti őket a revans vágya, de remélem, ismét sikeresek leszünk és maradunk az élen.

Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – A két csapat kupameccsen már találkozott ebben az idényben, augusztusban jó meccset játszottunk egymással. Ha az akkor elkövetett hibákat kijavítjuk, lehet keresnivalónk az ibrányi katlanban.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .