Látott már kisebb és nagyobb csodát a magyar futball az elmúlt jó néhány évtizedben, a maga nemében mégis szenzáció, hogy a kevesebb, mint kétezer lelket számláló Piricsén két futballcsapat is „üzemel”. Mégpedig a megyei harmadosztály Nyírség csoportban. Mindezt tetézi, hogy megférnek egymás mellett, ami a honi viszonyok ismeretében kiváltképp megsüvegelendő.

Nem meglepő módon, a Piricse SE rendelkezik a nagyobb múlttal.
– Emberemlékezet óta van csapat Piricsén, a miénk a régebbi – merült a részletekbe Orosz László polgármester-egyesületi elnök. – A Bozsik-programban eddig folyamatosan részt vettünk, több, mint száz igazolt játékosunk van, óvodás korútól a felnőttekig. a A nagycsapat edzői Bécsi Zoltán és Máriás Gábor, és zömmel helyiek futballoznak, néhány környékbeli játékossal kiegészülve. A költségvetésünk korlátozott, legfőbb célunk a településen élők megmozgatása, a tisztességes emberi kapcsolatok kiépítése. Két éve kiérdemeltük a sportszerűsági díjat, az előző szezonban becsúszott több piros lap, így erről az esélyről lecsúsztunk. A pályát felújítjuk, új kapuk, kispadok készülnek, ezért jelenleg Encsencsen rendezzük a hazai meccseket. A másik csapattal a kezdeti rivalizálás után normalízálódott a helyzet, sőt, segítjük egymást.
Külön történettel bír a másik piricsei egylet, DBFC megalakulása.
– Decemberben lesz két éve, hogy édesapánk meghalt – közölte Diczkó Gábor egyesületi elnök. – Ő imádta a futballt, játszott is sokáig több csapatban. Emléke előtt tisztelegve 2017 márciusában, az öcsémmel együtt alakítottuk meg DBFC-t, ami lényegében a Diczkó Barna Futball Club. Mi minden meccsre lejártunk apuval, és gyakran beszéltük arról, hogy egyszer csinálunk közösen egy saját csapatot. ami sajnos, vele már nem valósulhatott meg. Szóltunk a haveroknak, az ismerősöknek, akik jöttek szívesen focizni. Így baráti társaság az egész, éppen ez a lényeg benne. Jelenleg huszonöt igazolt játékosunk van, az edzőnk, Bécsi Krisztián. Járjunk a magunk útját és nem tettünk le arról, feljebb lépjünk.