A megyei másodosztály Nyírerdő csoport ötödik fordulójának mérkőzéseit játsszák a hét végén.

A pátrohaiak ezúttal a Ramocsaháza otthonában igazolhatják, hogy az élcsoportban a helyük

Megyei II osztály: Nyírerdő csoport, 5. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 14)

Szombat

Ajak (13.)–Berencs FC (16.)

Barati István, az Ajak edzője: – Sajnos, a sérülések nem kerülnek el minket, de ezen a mérkőzésen csak a győzelem lehet a célunk. Ami meg is lesz!

Tóth Ottó, a Berencs FC megbízott edzője: – Sajnos, nem úgy alakulnak a dolgok ahogy elterveztük a szezon elején, rengeteg pontot elhullajtottunk már. Mindenképpen javítani szeretnénk, mert minden pontra óriási szükségünk van!

(A mérkőzés 15 órakor kezdődik)

Dombrád (2.)–Demecser (5.)

Tóth János, a Dombrád elnöke: – Újra egy szomszédvári rangadó, amelyet csak megfelelő alázattal és maximális fegyelmezettséggel tudunk megnyerni! Remélem a játékosok nem szálltak el fejben, de ez a hétvégén ki fog derülni. Az út elején járunk még és nagyon sok türelemre van szükség mindenkitől.

Berecz Csaba, a Demecser edzője: – Újabb rangadónak nevezhető fellépés vár ránk a hét végén. Remélem, a sok hiányzó közül néhányan csatasorba állhatnak, egyet ígérhetek, nem feltartott kezekkel megyünk az egyik bajnokesélyes otthonába. Bízom benne, hogy színvonalas, sportszerű meccset játszunk.

Vasárnap

Nyírmada (11.)–Őr (6.)

Cseh Jenő, a Nyírmada edzője: – A legutóbbi siker után bizakodva tekintek a hétvége elé, remélem tartós marad a jó játék és egyre kevesebb lesz a mérkőzésen az olyan periódus, mikor fejben nem a pályán vagyunk. Nehéz lesz, de bizakodó vagyok és igazából csak a győzelem lenne elfogadható eredmény számunkra.

Kálmándi Bertalan, az Őr edzője: – Bízok a fiúkban, de azt biztos, hogy nem lesz könnyű meccs. Meg, persze sok függ a hét végétől, hogy ki mennyit bulizik… Ha fél csapat ismét odalesz reggelig, akkor nem sok jóra számíthatunk.

Ramocsaháza (4.)–Pátroha (7.)

Bacskai Attila, a Ramocsaháza edzője: – Remélem időben kaptuk a pofont, ami magához téríti a társaságot. Továbbra is bízom a csapatomban, de tudjuk, pokolian nehéz hét vége vár ránk.

Lelt József, a Pátroha edzője: – Csapatom legutóbb megbotlott, mint Overdose az első versenyén. De vasárnap győzelem vagy Szibéria!

Vaja (10.)–Nyírkarász (3.)

Molnár István, a Vaja edzője: – Újabb nehéz mérkőzés vár ránk, de úgy, mint a többi, ez is csak rajtunk áll. Leginkább azon múlik minden, mennyire tudunk fejben ott lenni a pályán, és mennyire vagyunk képesek egymásért küzdeni.

Tóth Tibor, a Nyírkarász edzője: – Három meccs óta sérüléshullámmal küszködünk, ráadásul a legutóbbi kiállítás sem hiányzott, mert igaz, hogy kétarcú, de nagyon megerősödött Vajához látogatunk. Megpróbálunk minél többet kihozni a meccsből.

Szabolcsveresmart(15.) –Fényeslitke(12.)

Tara Sándor, a Szabolcsveresmart edzője: – A helyzet nem túl rózsás. Hét sérültünk van, hárman eltiltás miatt „estek ki”, szerintem még az ifiből is be kell tenni játékost, hogy a nagycsapat ki tudjon állni. Reméljük a legjobbakat.

Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője: – Igazából számomra sötét ló a veresmarti csapat. Játszottunk ugyan vele edzőmeccset, de abból az égvilágon semmi következtetést nem vonható le. Hazai pályán nyilván mindent megtesznek ellenünk, de megpróbálunk helytállni.

Kék (14.)–Záhony-Tiszaszentmárton (9.)

Fabók István, a Kék edzője: – Most már tuti, hogy rontás van a pályánkon és rajtunk is, mert a környező házaknál elkezdtek dögleni a macskák. Ezért a hétvégére papot hívok, vegye le a rontást, sőt mivel Zacher Gábor most már ráér, kértem tőle egy csoda elixírt, amitől remélhetőleg még a kapufa is hozzánk áll

Sárkány Gábor, a Záhony-Tiszaszentmárton edzője: – Higgadtan át kell beszélnünk a problémákat és azokat vasárnapra megoldanunk. A hét végén nekünk lesz több vesztenivalónk, így nagyobb nyomás lesz rajtunk. Amíg nem teszünk meg mindent a védekezésben és a támadásban a siker érdekében, addig maradunk „ikszes csapat”. Sokkal elszántabban és határozottabban kell fellépnünk bizonyos szituációkban! Ez így még kevés!

Gergelyiugornya (1.)–Ladányi TC (8.)

Czirják József, a Gergelyiugornya edzője: – Szeretnénk a hét végén mutatott rossz játékot feledtetni, megteszünk mindent a győzelemért. Bár tudjuk, nagyon jó csapat látogat hozzánk.

Sajtos András, a Ladányi TC edzője: – Nagyon jó csapat otthonába utazunk, ahol szeretnénk színvonalas meccset játszani, nem mellékesen meglepetést szerezni.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .