A megyei másodosztály Pannónia Zrt csoport negyedik fordulójának mérkőzéseit rendezik a hét végén.


Dankó Zoltán edző és a Nyírtelek újabb nehéz erőpróba elé néz

Megyei II. osztály: Pannónia Zrt csoport, 4. forduló (kezdés: 16 óra, ifi: 12)

Vasárnap

Újfehértó (8.)–Kemecse (1.)

Piskóti Zsolt, az Újfehértó edzője: – A megyei másodosztály legerősebb csapatát fogadjuk. Hazai pályán szeretnénk megnehezíteni a Kemecse dolgát és legalább annyit elérni, hogy ne egy kellemes ellenfél legyünk.

Resán Attila, a Kemecse edzője: – Egy kicsit átalakult Újfehértóhoz látogatunk a hétvégén, amely mindig szimpatikus mumus volt számunkra. A hazai egylet játssza a focit, ugyanakkor a „mumusságuk” miatt a heti felkészülésnél nagy figyelmet fordítunk az „akváriumban” való játékra. Minden tiszteletem a cápáé, de a céljaink elérése miatt nem hagyhatjuk, hogy belénk harapjon.

Nyírtelek (16.)–Apagy (9.)

Dankó Zoltán, a Nyírtelek edzője: – Próbáljuk folytatni azt a játékot, ami fejlődést mutat.

Németh Attila, az Apagy játékos-edzője: – Három pontért megyünk, reméljük, hogy ez jó játékkal is párosul. A múlt heti forma már kezd hasonlítani a tavaszira, ha ebben a felfogásban tesszük a dolgunkat, akkor nem lehet problémánk.

Nyíribrony (7.)–Nagykálló (10.)

Marincsák Viktor, a Nyíribrony edzője: – Igazából nem lehet más a célunk, mint feledtetni a legutóbbi fiaskót. Egyértelműen a győzelem reményében lépünk pályára.

Dankó Zsolt, a Nagykálló edzője: – Nem számítok egyszerű mérkőzésre, amely remélem a játékról fog szólni! Ha az a fegyelem fog jellemezni bennünket, ami az előző meccsen, akkor elhozhatjuk a három pontot.

Rakamaz (3.)–Nyírbéltek (13.)

Huszák Géza, a Rakamaz edzője: – Hazai pályán természetesen nyerni akarunk, bár sok mérkőzés van a lábunkban és kevesen vagyunk. Remélem, aki hadra fogható lesz megoldja a feladatot.

Tóth Tibor, a Nyírbéltek edzője: – Újonccsapattal egy bajnokaspiráns otthonába látogatni az álmoskönyvek szerint nem sok jót jelent, Ha még hozzáteszem azt is, hogy nekem is játékra kell jelentkezem, akkor már éreztettem, hogy nem túl rózsás a helyzet. De mindenképpen elutazunk Rakamazra és becsületesen fogunk küzdeni – mint eddig.

Levelek (5.)–Kálmánháza (15.)

Majláth Sándor, a Levelek edzője: – Hazai mérkőzésen győzelemmel szeretnénk búcsúztatni az utolsó mohikánt, Bukta Mihályt.

Kotricz Zoltán, a Kálmánháza játékos-edzője: – Egy valóban jó csapathoz látogatunk, amely sok fiatallal rendelkezik. Újonccsapatkent nézve nehéz a sorsolásunk, hisz az első öt fordulóban a jelenlegi tabella legjobb hat helyezettjével kellett, illetve kell megküzdenünk, ráadásul ebből négy bajnokit idegenben játszunk. Nincs mese, bent szeretnénk maradni ebben az osztályban, bármilyen nehéz is az eleje, küzdenünk kell, megpróbálni legyűrni az aktuális ellenfelet. Úgy nem szabad játszanunk, mint legutóbb! Több hiányzónk is van, de igyekszünk ezúttal a szebbik arcunkat mutatni a pályán.

Encsencs (6.)–Nyírlugos (14.)

Szedlár János, az Encsencs edzője: – Nagy akarással készülünk, nyerni szeretnénk a szomszédvári rangadón.

Kavalecz Béla, a Nyírlugos edzője: – Ver a sors bennünket… Bízom abban, hogy az a tizenegy játékos, aki bevethető lesz, tisztességesen helytáll.

Kállósemjén (4.)–Napkor (11.)

Mészáros Ákos, a Kállósemjén játékos-edzője: – Bízom a fiúkban, remélem itthon tartjuk a három pontot.

Somogyi László, a Napkor játékos-edzője: – Kállósemjében minden csapatnak nehéz akárcsak pontot is szerezni, megpróbálunk mi kilógni a sorból.

Kótaj (2.)–Tiszalök (12.)

Gulácsi Zoltán, a Kótaj edzője: – A tiszalöki csapat nem ismeretlen számomra, összeszokott társaság, amely fog még meglepetést szerezni ebben a csoportban.De úgy gondolom, a „meglepetésnek” még nem jött el az ideje!

Nagy Gábor, a Tiszalök edzője: – Gulácsi Zoli barátom jól felkészítette a teljesen átalakult kótaji csapatot, hibátlanul kezdték a szezont. Szeretnénk belerondítani a hazai csapat jó sorozatába és a „szimpatikus, lelkes, jól játszó Tiszalök” helyet inkább ismét eredményesek akarunk lenni. Nehéz lesz, de mindent megteszünk, hogy pontokkal távozzunk a nap végén.

 

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .