Égszakadás volt, földindulás ugyan nem, mindazonáltal annyi esőt kapott Tisztaberek, hogy a nyolcadik percben félbeszakadt a Hodász elleni megyei másodosztályú futballmeccs. A hazaiak különösen szívhatják fogukat. mert már 1–0-ra vezettek, mindez azonban mit sem számít – a találkozót később kijelölendő időpontban újrajátsszák.

Fotó: internet/illusztráció
– Az ifimeccs rendben lement, amikor a nagyok kezdtek, már gyülekeztek a felhők – taglalta a történteket Oroszi István, a Tisztaberek edzője. – Először azt hittük, csak a hodásziak feje felett, de aztán csalódnunk kellett, mert mi is rendesen eláztunk. Rettenetesen dörgött, hatalmas villámok cikáztak, így nem lehetett kint maradni a pályán. A játékvezető berendelte a csapatokat, hogy várunk 15-20 percet: félóra múlva elült a vihar, hozzáteszem, amikor esett, alig néhány méterre tudtunk ellátni. Csak utána az volt a baj, hogy olykor bokáig ért víz, a pálya nagy része teljesen felázott. A két csapatvezető, a sporival közösen úgy döntött, ilyen körülmények között ne kockáztassuk a játékosok testi épségét.