A Tiszántúli Takarék megyei első osztályú bajnokság harmadik fordulójának összecsapásait rendezik a hét végén.

Fotó: Bereczki Zoltán
Esélyleső: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 3. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15)
Szombat
Mátészalkai MTK (13.)–Fehérgyarmat (8.)
Marius Botan, a Mátészalka edzője: – Remélem, a több, mint balszerencsés Nagyecsed elleni vereség után sikerül megszerezni az első győzelmet ebben a szezonban, még akkor is, ha többen „kiestek” a csapatból a hét végi mérkőzésre.
Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – A tavaszi szezonban fájó vereséget szenvedtünk otthon a Szalkától. Nem szeretnénk adósa maradni senkinek, ráadásul nekem is van egy személyes tartozásom. Bármi lesz az eredmény Papik Zolinak megyek egy kávéval.
Vásárosnamény (12.)–Baktalórántháza (4.)
Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Olyan Baktalórántházát fogadunk, amely négy pontot szerzett idegenben. Remélem, minden játékosunk átérzi a mérkőzés fontosságát és megszerezzük első győzelmünket.
Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Teljesen átalakult, nagyon jó csapat otthonában látogatunk, ezzel együtt mindent megteszünk a sikeres szereplés érdekében.
Nyírgyulaj (9.)–Tiszakanyár (3.)
Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Alaposan beragadtunk a rajtnál, ezért mindenképpen szükségünk van a három bajnoki pontra!
Csáki Róbert, a Tiszakanyár játékos-edzője: – Az elmúlt hétvégéhez képest létszámban szerencsére már többen leszünk, ami a csapaton belül további versenyhelyzetet, nekem pedig több variációs lehetőséget biztosít. Ismételten egy jó ellenféllel játszunk, akik önmagukhoz képest nem kezdték jól a bajnokságot, így biztosan javítani szeretnének, de mi sem feltartott kezekkel fogunk pályára lépni Nyírgyulajban.
Tiszavasvári (16.)–Tarpa (7.)
Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – Nagyon nehéz mérkőzés következik, amelyen egy valószínűleg feltüzelt Tarpa lesz az ellenfelünk. Ugyanakkor, ha a nagyhalászi mérkőzés első szakaszában mutatott játékunkat állandósítani tudjuk, ebben az esetben eredményes hét végét zárhatunk.
Márton István, a Tarpa edzője: – Nem téveszthet meg minket, hogy a Tiszavasvári két vereséggel kezdett, de feledtetni akarjuk a múlt heti fiaskót, igazából a három ponttal lennénk elégedettek!
Vasárnap
Gyulaháza (11.)–Nagyecsed (2.)
Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Nagyon értékeljük és megbecsüljük a két forduló során szerzett két pontot, de igazából csak akkor lenne értéke mindennek, ha szépen lassan megszereznénk az első győzelmet is.
Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Szervezett, jól védekező csapathoz látogatunk, amely hazai pályán különösen veszélyes. Óriási türelemre lesz szükség, ha ez megvalósul, pontokkal tudunk távozni.
Csenger (15.)–Kisvárda Master Good II (1.)
Csík Tibor, a Csenger edzője: – Mit várok a csapattól? Nyugodtságot és pontosságot a helyzetek kihasználásában. Továbbá még több odafigyelést, határozottságot a védelemben, valamint eredménycentrikus csapatjátékot, plusz győzelmet – mint mindig!
Erős Gábor, a Kisvárda II edzője: – Szeretnénk folytatni a szép sorozatot, amit elkezdtünk, de természetesen tisztában vagyok azzal, hogy nem lesz egyszerű feladatunk.
Mándok (14.)–Nagyhalász (6.)
Kiss Gábor, a Mándok edzője: – Nem mondhatjuk, hogy álomszerűen inkább rémálomszerűen kezdtük a bajnokságot. Azonban a csapatnál nyáron történt jelentős változások után türelmesnek kell lennünk, de tudom a játékosaim által elvégzett munka meghozza majd a gyümölcsét. A nagyhalászi összeszokott, stabil jó együttes amely ellen viszont csak a győzelemre játszhatunk.
Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Nehéz mérkőzés vár ránk a Mándok otthonában. Fegyelmezett és koncentrált játékkal lehet esélyünk a pontok megszerzésére.
Ibrány (5.)–Balkány (10.)
Madalina György, az Ibrány edzője: – Hazai pályán szép játékkal nyertünk legutóbb, úgy látom, otthon egyébként is jó teljesítményre vagyunk képesek. Most itt az újabb lehetőség, hogy az aadódó esélyt kihasználjuk, annál is inkább, mert akkor érne igazán sokat az elmúlt héten aratott győzelem, ha Balkányt is felülmúljuk.
Obsitos Norbert, a Balkány elnöke: – Az esélytelenek nyugalmával készülünk. Tisztában vagyunk azzal, hogy az Ibrány az egyik legerősebb, ha nem a legerősebb játékoskerettel rendelkezik, bízunk a tisztes helytállásban.