Barabás nevét már az Árpád-kor óta jegyzik a krónikások. Noha a beregi futballcsapat – természetesen – nem tekinthet ilyen veretes múltra vissza, azért rójuk fel tisztelettel: az alig több, mint hétszáz lelket számláló településen emberemlékezet óta jó néhányan élnek a labda bűvöletében.
– Mindig volt itt csapat, igaz, 1993-ban megszűnt, három év múlva alakult újjá, azóta fogalmazhatunk úgy, én viszem a focit – mesélte Solymos László, a megyei harmadosztály Rétköz-csoportban jegyzett barabási egyesület elnöke, egyébiránt mindenese. – Akkor, 96-ben gyakorlatilag a nulláról indultunk, a fasorban öltöztünk, szépen lassan iparkodtunk helyrepofozni a pályát, jelenleg mondhatom, üti a megye egy szintjét.
Akadt időszak, amikor futott az együttes szekere, a legutóbbi szezon azonban aligha marad emlékezetes. A tizenhat legénységet felvonultató mezőnyben a Barabás csupán a sereghajtó Vitkát tudta megelőzni – ez, persze minden csak nem tragédia. Pláne, hogy olyan tényező hátráltatta az együttest, amivel lehetetlen előre kalkulálni. Na de, majd most!
– Nem úgy sikerült az előző szezon, ahogy terveztük – vallotta be férfiasan Solymos László. – Fiatal rendőrök szerepelnek a csapatban, akiket hetekre elvezényeltek, őket nem tudtuk pótolni, az idősebb, lelkes játékosaink megtettek mindent, de ennyire futotta. Teljesen amatőr a csapat vagyunk, itt mindenki szeretetből futballozik. Rendszeresen van huszonöt igazolt játékosunk: nyolc-tíz faluból jön össze a keret, hat-hét helyi kötődésű játékossal. Többek között a három fiam is tagja a csapatnak, pedig már nem itt élnek, de eljönnek a meccsekre. Ezelőtt tíz évvel még kétszázan is voltak egy-egy hazai meccsen, sajnos – szó szerint – elfogyott a közönség, sokan meghaltak a régi szurkolók közül. Ráadásul egyre nehezebb a dolgunk, azt kell mondjam, a fiatalokat nem igazán érdekli a futball, többe néznek egy falunapot, egy Tisza-parti bulit. Aki viszont beállt a sorba, az szívét-lelkét adja. Ugyanakkor a polgármester úr mindent megtesz, így neveztünk a következő idényre. Játszottunk edzőmeccseket, nekilendülünk, és szeretnénk legalább az első tízbe bekerülni.
