Ütött az igazság órája. A megyei első osztály hét végi nyitókörében már nincs apelláta, ami a csövőn kifér – mindent ki kell adni.

Fotó: facebook/gyulaházakse
A felkészülés utáni olcsó magyarázatokra senki nem lesz kíváncsi, az eredmény számít, semmi más. Ja igen, a mutatott játék sem smafu, de a lényeg mégiscsak az, melyik csapat hogyan muzsikál.
Esélyleső: Tiszántúli Takarék megyei I. osztály, 1. forduló (kezdés: 17 óra, ifi: 15)
Szombat
Tiszavasvári–Kisvárda Master Good II
Nagy István, a Tiszavasvári edzője: – A szezon első hazai mérkőzését, kiváltképp hazai pályán, szeretnénk megnyerni. Fontos, hogy megfelelő hozzáállás és lelkesedés jellemezze a csapatot, ha ez megvalósul, már nagy baj lehet.
Erős Gábor, a Kisvárda II edzője: – Igazából a srácok még ismerkednek a felnőtt futball légkörével. Fiatal csapat vagyunk, nagyon kíváncsian várom, mire leszünk képesek. Természetesen szeretnénk jól kezdeni és pontokat szerezni.
(A felnőttmérkőzés 15 órakor kezdődik, ifi: 17)
Mátészalkai MTK–Balkány
Marius Botan, a Mátészalkai MTK edzője: – Fiatal, ambiciózus csapatunk van, amely számára rendkívül fontos lenne az eredményes rajt. Szeretnénk színvonalas meccset játszani, ami remélhetőleg sikerélménnyel párosul.
Mirgai László, a Balkány edzője: – A Magyar Kupában a Vásárosnamény elleni főpróbánkon az első félidő utolsó húsz percében eldönthette volna a hazai csapat a mérkőzést, miközben sebességben a Trabant és a Ferrari versenyzett a pályán. Sajnos, mi voltunk a Trabant… A szünetben sok dolgot helyre raktunk, a folytatásban erőnlétileg és játékban is ellenfelünk fölé kerekedtünk és megérdemelten fordítottunk. Külön öröm, hogy a három saját nevelésű ifistánk jól szállt be a meccsbe. Mátészalkán ilyen első félidőt nem produkálhatunk, mert különben esélyünk sem lesz a pontszerzésre. Azt még szeretném elmondani, a naményi meccs után, a levonulás közben a hazaiak egyik magasabb osztályt megjárt belső védője nehezen viselte a vereséget, hangosan kiabálta: „Ez a koldus Balkány még a megye kettőben sem állná meg a helyét, ezektől kaptunk mi ki”. Míg a velem szembe jövő Schmidt Péter, aki a Namény egyik legtehetségesebb fiatalja, gratulált nekünk, példát mutatva idősebb csapattársának, miként kell emelt fővel, sportemberhez méltón veszíteni. Ez több, mint elgondolkodtató kell, hogy legyen az idősebb focista számára!
Austria Juice-Vásárosnamény–Nagyecsed
Dudás Zoltán, a Vásárosnamény edzője: – Az az igazság, hogy a főpróbának tekinthető kupamérkőzést rendesen elbaltáztuk. Olyan meccset engedtünk ki a kezünkből, amelyet úgy éreztünk, hogy már megvan. A hibáinkból tanulni kell, viszont a Balkány ellen mutatott első félidei játékra alapozhatunk. Ugyanakkor nem mehetünk fejjel a falnak, mert olyan Ecseddel találkozunk, amely az előző szezonban több pontot szerzett idegenben, mint otthon.
Ádámszki Róbert, a Nagyecsed játékos-edzője: – Mindjárt egy erős csapat otthonába látogatunk, akár rangadónak is nevezhetjük a mérkőzést. Reméljük a legjobbakat.
Nyírgyulaj–Fehérgyarmat
Lukács Tibor, a Nyírgyulaj edzője: – Nem szeretnénk ugyanabba a hibába esni a gyarmatiak ellen, mint hét végi kupameccsen, az egész mérkőzésen dominálni kell és akkor eredményesek leszünk.
Siti Ferenc, a Fehérgyarmat edzője: – Az Európa-liga álmaink elszálltak, így minden erőnkkel a bajnokságra tudunk koncentrálni. Rögtön egy „fiús feladvánnyal” nyitunk, ráadásul a hazai csapat felé van egy kis tartozásunk.
Tarpa–Nagyhalász
Márton István, a Tarpa edzője: – Újjáalakult csapatom néha még számomra is meglepetést tud okozni. Úgy gondolom, egyelőre kétarcúak vagyunk, bárkit ellen nyerhetünk, ugyanakkor bárkitől ki tudunk kapni.
Ludánszki István, a Nagyhalász játékos-edzője: – Nem lesz egyszerű dolog a jól megerősített Tarpa otthonában megszerezni a három pontot. Izgalmas, jó mérkőzésre számítok.
(A felnőttmérkőzés 19.30 órakor kezdődik)
Vasárnap
Gyulaháza–Ibrány
Bardi Gábor, a Gyulaháza edzője: – Újoncok vagyunk mindketten, de micsoda különbség… Rengeteg gonddal, bajjal küszködünk, a tarpai kupameccsen mégis volt tartása a csapatnak. Ebben reménykedünk a toronymagas bajnokesélyes Ibrány ellen is.
Madalina György, az Ibrány edzője: – Az elmúlt hét végén a kupamérkőzésen a megyei első osztály egyik legjobb csapatát sikerült idegenben legyőzni. Remélem, ez egészséges önbizalmat adott a csapatnak, amire a hét végén nagyon nagy szükség lesz. Mert tapasztalatból tudom, a bajnoki nyitányon a csapatok a valós tudásuk alatt teljesítenek, ennek tudatában számunkra a legfontosabb, hogy eredményesek legyünk.
Csenger–Baktalórántháza
Csík Tibor, a Csenger edzője: – Mint minden első bajnokin, most is megvan-meglesz a fokozottan nagy figyelem, érdeklődés, izgulás. Főleg, hogy újoncnak számító csapatunk már rég nem szerepelt ezen a nívón. Bízunk a jó kezdésben, szeretnénk, akarjuk a három pontot, szervezett játékkal, odafigyeléssel és nem utolsósorban teljes odaadással! Optimisták vagyunk, hogy nemcsak az első, hanem a többi mérkőzésen is megmutatjuk: megütjük a szintet és biztos bennmaradók leszünk a megye egyben.
Gebri Pál, a Baktalórántháza edzője: – Jól sikerült a bajnoki főpróba, továbbjutottunk a Magyar Kupában. Remélem, így folytatjuk a bajnokságban is, nagyon fontos a jó rajt, ami lendületet adhat a folytatásra. Persze, nem túl hálás feladat egy újonccsapat otthonában kezdeni.
Mándok–Tiszakanyár
Kiss Gábor, a Mándok edzője: – A nyári felkészülés több szempontból is próbára tett minket. Tekintettel arra, hogy a játékoskeretünkben jelentős változás történt, össze kellett szokni a játékosoknak, azonban ez a rövid felkészülési időszak nem éppen volt erre ideális. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, a jó bajnoki rajt alapjaiban határozza meg egy csapat szereplését, ennek a fényében készülünk. Aktuális ellenfelünk felkérésre vállalta a magasabb osztályban való szereplést, és minden bizonnyal már az első fordulóban meg is akar felelni a nagyobb elvárásoknak.
Csáki Róbert, a Tiszakanyár edzője: – A mezőny egyik legjobb, és legjobban igazoló csapatához látogatunk. Szó mi szó kezdhettünk volna könnyebb ellenféllel is, már ha van ilyen csapat ebben az osztályban. Rólunk annyit, hogy a főpróbánk nem sikerült rosszul, de a kupa teljesen más, mint a bajnokság.