Madárék, vagyis Madalina Györgyék folytathatják szárnyalásukat.  Az Ibrány repülőrajttal kezdett, majd sebes tempóval folytatva zsebelte be a bajnoki címet a másodosztály Pannónia-csoportban. Cseppet sem elhanyagolható módon a Megyei Kupát is elhódította,  magyarán felszállóágban a megyei élvonalba – egy év kihagyás után – visszatért egyesület.

Az ibrányi drukkerekre számíthat a csapat Fotó: Csutkai Csaba

Evidens, hogy a szakmai stáb összetételét nem bolygatta meg a vezetőség, Madalina György edző tovább folytathatja eddigi áldásos ténykedését. Mindez már kevésbé mondható el a játékoskeretről, amelyből többen is kiváltak. Mindjárt két kapus köszönt el: Szobonya Gábor munkahelyi elfoglaltság miatt esett ki, és a tartalékportás, Kállai Péter sem marad. Egyéb elfoglaltság következtében egyelőre a védő, Deme Attila sorsa is bizonytalan. Madzin István próbajátékon vesz részt az NB III-as Tállyánál, míg Tóth Zsolt neve – a hírek szerint – a Nagyhalász és a Dombráddal kapcsolatban merült fel.

Így tehát a futball alaptörvénye, miszerint ,,Végy egy jó kapust!,, módosul Ibrányban, ahol mindjárt két cerberusra volt szükség. A megoldást a rövid tiszavasvári kitérőt követően visszatért Tóth Norbert, valamint a tuzséri Félegyházi Viktor érkezezése jelenti.  A nagyecsedi hátvéd, Pócsi Balázs ugyancsak a Tisza-partiakhoz szegődött, akárcsak Somogyi Tibor. A támadó oszlopos tagja volt a korábban szintén bajnokságot nyert (mégpedig a megye egyben…) Ibránynak, momentán Nyíradonyból csábult vissza. Akad ennek egy másik jó oldala, ősszel vállvetve harcolhat testvére, Márk oldalán ugyanazon gárda kötelékében. Nagy dobásnak tekinthető az egykori nyírbátori gólzsák, a legutóbb a harmadik vonalban érdekelt Tiszaújvárost erősítő Nagy Dávid csatasorba állítása is. Szóval, a kép több, mint biztató a folyóparti egyletnél. KT

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .