Az újfehértói futballcsapat nem vész el, csak átalakul. Mégpedig jelenetős mértékben.

Az előző bajnoki évad végén negyedik helyen legyökerezett együttes játékos-edzője, Szilágyi Ákos megvált posztjától, a vezetőség Piskóti Zsolt irányítására bízta az alapjaiban megreformált keret irányítását. A a korábbi frontemberek, Mogyorósi Ádám és Petics György ugyanis elköszöntek, mindketten az ugyancsak a Pannónia-csoportban érdekelt Kemecséhez szegődtek. A két futballista távozása meglehetősen érzékeny veszteség lehet, tekintve, hogy utóbbi harminc, míg Mogyorósi tizenkét gólt hintett az elmúlt szezonban. Kántor Tamás szintén nem spórolt a dugókkal (szám szerint tizenötig jutott…), ugyanakkor ő is váltott, feljebb dobbantva a megye egyes Nyírgyulaj kötelékébe lépett.
Mindeközben Karaffa István befejezte pályafutását, vagyis szinte bizonyos, hogy gyökeresen új fehértói egylet próbál domborítani a folytatásban. KT